Alaszkai malamut

 A fajta egyes elfogult rajongói azt a kissé romantikusnak tűnő eredettörténetet terjesztik, miszerint a malamut a farkas és a házikutya kereszteződéséből alakult ki. Az igazságot a mai napig sem tudjuk biztosan. Azt tényként kezelhetjük, hogy az eszkimókkal együtt került a sarkvidékre. Szűkebb pátriája a Kotzebue-öböl környéke, ahonnan világhódító útjára indult. Szánhúzok közt a legnagyobb termetű fajta. Hasonlósága a szibériai huskyhoz avatatlan szem számára megtévesztő lehet. Egész megjelenése a farkasősre emlékeztet. Feje arcorri részen keskenyedő. Füle közepes nagyságú, hegyes, felálló. Kissé ferde metszésű szeme sötétbarna. Fogazata ollós harapású. Domború, mély mellkas és erős, egyenes hát jellemzi. Egyenes végtagjai kerek, nagy mancsokban végződnek. Farkát jellegzetes pózban hátára kunkorítva tartja. Szőrzete félhosszú, sűrű. Fején, fülén, végtagjain rövidebb. Színe leggyakrabban a farkasszürke, fehér, esetleg fekete. Marmagassága: 64 cm (kan), 58 cm (szuka). Súlya: 34-38 kg. Visszafogott, nyugodt, jó természetű fajta. Legendás tájékozódóképessége, szívóssága, rendkívüli munkabírása kedveltté tette az egész világon. Könnyen képezhető, de önállóan is megállja a helyét. Eredeti tevékenysége a szánhúzás. Sarkvidéki expedíciók nélkülözhetetlen, megbízható társa, aki ha kell, hóviharban is mindig visszatalál az életet jelentő táborba. Manapság versenyeken találkozhatunk vele, ahol egykori életkörülményeit imitálva, súlyos terheket húzatnak vele. Napjainkban sokan kedvencként is tartják.