Nori

római eredetű hegyi munkaló

A nori ősét állítólag a rómaiak telepítették az osztrák alpesi vidékekre Krisztus születésének idején. A fajta a mai Ausztriában található Noricum településről kapta a nevét. A nori ló tenyésztése 1565 óta folyik szabályozott keretek között: ekkor alapították a pinzgaui ménest, mely a salzburgi érsekséghez tartozott. Arról, hogy az ekkor tenyésztett egyedek hidegvérűek voltak, számos salzburgi freskó tanúskodik. A fajtába az évszázadok során spanyol, bugundi, nápolyi, clydesdale, belga, oldenburgi és holsteini vér is került, és bár a tenyésztés már az 1820-as évektől állami keretek között folyt, a tisztavérű tenyésztés csak 1885-ben vált elsődleges feladattá. A nori, bár a salzburgi érsekség ceremóniákra és felvonulásokra is használta, alapvetően az alpesi vidékek nagy munkabírású, közepes testalkatú munkalovaként terjedt el. 1903-ban 135 mén és 1081 kanca szerepelt a fajta méneskönyvében. Számuk a gépesítés elterjedésével csökkent, mostanában azonban ismét növekvő népszerűségnek örvendenek. A mai napig használják az alpesi erdőgazdálkodásban, főleg ott, ahol a gépek nem jutnak előre a szélsőséges terepviszonyok miatt. Emellett igen népszerű túraló, mind hátasként, mind fogatban.

... öt vérvonal ...

Ma öt vérvonal egyedei találhatók a nori fajtában: Volcano, Nero, Diamond, Schaunitz és Elmar volt az alapító mén. A foltos norik a 20. század elejéig voltak igen kedveltek. Ma már egyszínű változatukkal találkozhatunk gyakrabban.

Tulajdonságai

Vérmérséklet: hidegvérű

Marmagasság bottal: 155-170 cm

Szín: pej, fekete, sárga, ritkán szürke, esetenként foltos

Felépítés: nagyméretű, széles fej, arányos test, erős, közepesen hosszú nyak, széles hát, rövid, izmos far, rövid szárak

Jellemzők: könnyen kezelhető, nyugodt vérmérsékletű, nagyon erős, nagy munkabírású

Hasznosítás: igáslóként

Származási hely: Ausztria, Alpok

Eredet: 16. század

Élettere: hegyvidék és nedves kontinentális éghajlat