Zsiráf

Afrika ernyőakáciákkal tarkított szavannáinak jellegzetes állata. A kifejlett bikák magassága az 5,80 m-t is elérheti. A helyi viszonyoknak megfelelően, több alfajuk alakult ki, ezek színezetben és mintázatban különböznek egymástól. Amilyen feltűnő a zsiráf az állatkertben, éppen olyan jól beleolvad természetes környezetébe: a fák koronáján átsütő Nap fény-árnyék játékában feloldódik az állat testének körvonala. Jellegzetes a zsiráf járása: bal első lába után a bal hátsóval, a jobb első után a jobb hátsóval lép, ezért mozgása furcsán imbolygó. A ringó lépésű, vágtató zsiráfcsapat felejthetetlen látványt nyújt. A zsiráfok fiatal ágakkal, levelekkel táplálkoznak, ezeket hosszúra kinyújtható, fogószervvé alakult nyelvükkel tépik le. Kisebb csapatokban, családi kötelékben járnak. Látásuk és hallásuk kitűnő. Szívesen társulnak legelésző antilopokkal, amelyeknek viszont a szaglásuk kiváló. A zsiráfbikák hatalmi harcukban hosszú nyakukon ülő fejüket pörölyként használják. A zsiráfborjút anyja minden támadó ellen bátran védelmezi, és az acélkemény paták rúgása még az oroszlánra nézve is végzetes lehet. A zsiráf lehetőleg nem fekszik le, mivel hosszú lábaival támadás esetén nem tud hirtelen felugrani. A tehén borját is állva hozza a világra, a kicsike élete pár méteres zuhanással veszi kezdetét. Kritikus perceket jelent a zsiráf számára az ivás: ilyenkor lábait teljesen szét kell vetnie ahhoz, hogy fejével elérje a víztükröt, s ebben a testhelyzetben ki van szolgáltatva ellenségeinek.