Versek

Lovas

Mi a gond?

Mi gondja lehet egy lónak?
Telente örül a hónak,
nyaranta örül a sónak,
mért lenne baja a lónak?

Mi lehet ma itt egy lóból?
Bármi, ha figyel és spórol.
Jól értsen hangból és szóból,
s ne lógjon kívül a sorból.

Mi baja lehet egy lónak,
ha egy év tizenkét hónap?
Oly mindegy tegnap holnap,
rossz dolga sosincs a lónak.

Ferkó

Nyergel a Ferkó,
hipp-hopp, hipp-hopp
szép ez a pejkó,
tipp-topp, tipp-topp.
Ráül a Ferkó,
hipp-hopp, hipp-hopp,
indul a pejkó,
kipp-kopp, kipp-kopp,
Gangos a Ferkó,
tipp-topp, tipp-topp.
Lépdel a pejkó,
kipp-kopp, kipp-kopp.
Boldog a Ferkó,
itt-ott, itt-ott,
Vágtat a pejkó,
kipp-kopp, kipp-kopp.

János kovács

Koppan a kalapács,
dolgozik a kovács.
Így telik az idő,
izzik a vasüllő.
Patkó, patkó
vár rá hat ló.

Füstölög a parázs,
fújtat is a kovács.
Ilyen ez a János,
csodakalpácsos.
Patkó, patkó,
vár rá hat ló.

Kalapácskopogás,
odaüt a kovács.
Lángot ad a parázs,
kattog a kalapács.
Patkó, patkó,
vár rá hat ló.

Betyárkaland

Gyerünk lovam, gyerünk, talpra,
mögöttünk egy betyárbanda!
Gyí te lovam, gyí, te drága!
Otthon leszünk nemsokára.
Gyerünk, vágtass, szedd a lábad,
még a végén megtalálnak!
Nyomunkban jő három betyár.
Egyik iszik, kocsmába jár,
másik rabol, fogytán pénze,
amaz puskát tart kezébe.
Gyerünk, gyí, csak galoppozzál,
engem vigyél, engem hozzál!
Repülj, röpíts, el a rétig,
hogyha nincs más, szállj az égig!
Felhő alant és fölöttem,
köd előttem, köd mögöttem.
Három betyár nyugtalanít,
ám de a nap fénye vakít,
jó tüzétől mind elégtek,
megnyomhatjuk már a féket!
Itt maradtunk egymagunkba,
szállj le, szállj le udvarunkba!
Álmaimban vélem fussál,
most ébredek, nyalogassál!

Csikólesen

Kicsi csikó, pár napos tán,
nemrég érkezett a postán.
Ugrabugrál, jó a kedves,
anyja nézi elmerengve.
Ő is bámul, néha pillog,
gomb a szeme, gyöngyként csillog.
Lóg a sörény a nyakába,
csillag hullott homlokára.
Egyszer-egyszer légyért kapkod,
farka lendül, böglyöt csapkod.
Néha hátát vakarássza,
máskor meg a fejét rázza.
Fülecskéit rezegteti,
patácskáit kőhöz veri.
Zabot eszik, szaporázza,
kivillan a foga máza.
Fűben fekszik elterülve,
cifrázgatja állva-ülve.
Ayját bújja, csecsét nyúzza,
egész napját átalussza.

A lóanya tanításai

Figyeld az idomárt,
tanuld meg a leckét!
Amit már tudsz, őrizd,
mint aranyszelencét!

Aranypatkód rúgd le,
nélküle is ló vagy!
Díszes hámod vesd le,
anélkül is jó vagy!

Őrizgesd magadat,
lépj kívül a hámon!
Hogyha ez is kevés,
törj át a karámon!

És ha lóvá serdülsz,
mint apád ígérte,
szárnysuhogva röppensz
táltosként az égbe.

Hintaló

Ébred a fapripa,
hajlik a fadereka,
riccsen-reccsen,
illeg-billeg.

Billeg a fapripa,
billeget ide-oda,
illeg-billeg,
kullog-killeg.

Lépked a faparipa,
lépeget tive-tova,
kiptet-kaptat,
billeg-ballag.

Ballag a faparipa,
bólogat ide-oda,
kaptat-kiptet,
baktat-biktet.

Baktat a faparipa,
koppan a topa pata,
kippen-koppan,
dibben-dobban.

Vágtat a faparipa,
izzad a fadereka,
csitteg-csattog,
csipked-csapkod.

Fárad a faparipa,
zsibbad a fadereka,
épp csak billeg,
már csak illeg.

Álmos a faparipa,
nem mozog a dereka,
áll csak, vár csak,
alszik már csak.

Molnár lovagol

Lehetek még lovas tán,
nem ment el a lovacskám.
Molnár, Molnár,
tudhatnád, a ló vár.
Messze jut a lovas ma,
mendegél a lovacska.
Molnár, Molnár,
tudhatnád, a ló jár.
Pihenhet a lovas láb,
megállott a lovacskád.
Molnár, Molnár,
tudhatnád, a ló áll.
Ebédel a lovas ma,
zabot rág a lovacska.
Molnár, Molnár,
tudhatnád, a ló rág.
Nagyot rúg a lovad már,
el is repül a Molnár.
Hórukk, hórukk,
tudhatnád, a ló rúg.

A Vadkerti réten

Künn a réten,
pusztaságon,
múlik már a
lustaságom.

Mennék estig,
járnék éjig,
barangolnék
másnap délig.

Száz lepkével
kergetőznék,
három nyulat
így előznék.

Fönn, az égen
kis pacsirta,
énekel csak,
bírja, bírja.

Vakond túrja
rétnek alját,
vércse várja
jó falatját.

Nyüzsgölődik
ezer hangya,
fácán röpdös,
zeng a hangja.

Lában előtt
galambgomba,
nézek föl a
galambokra.

Fut a fogoly,
jár az őz is,
szép a nyár és
szép az ősz is.

Gyöngén kötöm
bokrétámat,
átadom majd
jó anyámnak.

Körös-körül
gyógynövények,
azt motyorgom,
jó, hogy élek.

Csikóka

Csikóka, csikóka,
mire vársz, tán lecsóra?
Csikóka, csikóka,
nincsen más, csak csicsóka.

Csikóka, csikóka,
holnap lesz articsóka,
csikóka, csikóka,
cserélhetjük dióra.

Csikóka, csikóka,
de sok zab lett kiszórva,
csikóka, csikóka,
szemezgeti a csóka.

Csikóka, csikóka,
nem élhetünk civódva,
csikóka, csikóka,
így véget ér a móka.

Csikó vagyok

Csikó vagyok, kis csikó,
golyószemem friss dió,
alig vagyok tíz kiló,
kancatejre várni jó.

Csikó vagyok, kis csikó,
nem vagyok még drága ló,
tudom, mi rossz és mi jó,
jó anyámban bízni jó.

Csikó vagyok, kis csikó,
bármikor jut friss siló,
nem zavar se tűz, se hó,
hányszor mondjam: élni jó!

Csikó álma

Völgyek mélyén, tanyán éltem,
egy isódon istállóban,
anyám mellett sosem fltem,
se a vízben, se a hóban.

Aki csikó, sosem árva,
jó anyámmal szaladgáltam,
tarka rétet végigjárva
fürödhettem kalandvágyban.

Édesanyám kancatejét
reggel, este szíttam, szíttam,
kerestem a magam helyét,
szénát ettem, vizet ittam.

Boldog voltam egy szép kinccsel,
nyakamban a csengőm lógott,
hallgathattam, hogy csilingel,
hogyha vígan rugdalózok.

Hányszor néztem már az eget
völgyek mélyén épp ocsúdva,
bámulva a havas hegyet,
bárcsak juthatnék a csúcsra!

Ó, ha egyszer nagyra növök,
táltos szárnnyal égig szállok,
és ha majdan visszajövök,
fő táltosként itt szolgálok.

Lótánc

Cirkuszi lótánc,
lovon ül a tornász,
lódobogással,
patakopogással.

Csörren a rézlánc,
dübörög a lótánc,
lódobogással,
patakopogással.

Tapsol a tornász,
ilyen ez a lótánc,
lódobogással,
patakopogással.

Pusztai idill

Akképpen, mint mindig,
csilingelős csend lett.
Az égben, mint illik,
most teremtnek rendet.

Csillagfény az éjben,
szikrát szórogatnak,
odalenn a végen
kutyácskák ugatnak.

Leng az égi lámpás,
világol a hold már,
megcsillan a szántás,
botorkál egy bojtár.

Hazafelé ballag,
hold vezeti, nem más,
ezer nótát hallat
száz tücsökmuzsikás.

Koppint egyet, várva,
nyílna meg az ajtó,
jő az asszonykája,
kezében szakajtó.

Ágyában a gyermek,
nincs már gondja mára,
apja szól: szeretlek,
s csókol homlokára.

Gyertyaláng elkonyul,
alszik már a lámpa,
vén sötétség borul
rájuk és a házra.

Sokakról és kevesekről

Sokan lépnek,
kevesen járnak.
Sokan néznek,
kevesen látnak.

Sokan beszélnek,
kevesen hallgatnak.
Sokan sietnek,
kevesen ballagnak.

Sokan elfogadnak,
kevesen vitatkoznak.
Sokan bólogatnak,
kevesen tiltakoznak.

A sokak eltűrnek,
a kevesek lázadoznak.
A sokak eltűnnek,
a kevesek megmaradnak.

Az álmodozó csikó

Ó, ha egyszer táltos volnék,
felhőt rúgva ágaskodnék,
épp úgy, mint egy népmesébe',
szálldosnék a messzeségbe.
Aranypatkóm szikrát szórna,
jó gazdám egy király volna.
Reggelente fölnyergelne,
röpködnénk, ha volna kedve.
Földön lépnék, eget járnám,
bronzsörényem meg-megráznám,
suhogtatnám ezüstszárnyam,
teljesülne minden vágyam.

Ballada a nagyapáról

Ki emlékszik ma már
drága nagyapámra?
Kopottas szerszámja
maradt csak meg mára.

Reggel útnak indult,
odavetve: "Helló!"
Mi juthatott neki?
Alig több, a meló.

Kaptatott cementtel
és vizes homokkal,
s tomporát csapkodták
csípős ostorokkal.

Húzta az igát
istrángnak feszülve,
brutális ütleget,
s durva szót is tűrve.

Néhanap dicsérték:
"Micsoda karizma!"
Nyakában lógott az
abrakos tarisznya,

futtában evett csak,
kis zabot bekapva,
néhány kilométert
maga mögött hagyva.

Ó, ha tudhatnátok,
még mivel etették!
Ő is tudta, más is,
gyakran lóvá tették.

Olykor még ránézek
tépett istrángjára,
én emlékszem már csak
drága nagyapámra.

A nagyapa intelmei

Ne szórd el időd,
elszáll, tanultad!
Tervezz jövendőt,
ápold a múltat!

Indulj konokul,
bárki marasztal!
Csakis az okul,
aki tapasztal.

Küzdj, kutasd, keresd!
Szelíden érd el!
Soha ne feledd:
mindent mértékkel.

Kor és nem iránt
légy tisztelettel!
Ne tévessz irányt,
bármire törekszel!

Önzetlen legyél!
Ne hidd, hogy ki ad,
segít, ennek él,
vissza alig kap!

A jó rád ragad,
ne gondolj rosszra!
Találd meg magad,
ne nézz gonoszra!

Magadba fogadd,
amit más tud már!
Másoknak átadd,
mit csak te tudnál!

Teremtsd meg naphossz
s őrizd a csendet!
Öleld magadhoz,
aki becsenget!

Veszt, ki elfogad,
keresd a titkot!
Kétellyel fogadd,
amit tanítok!

Mondóka

Hátamon a nyergem,
nyeregben egy gyermek,
gyermeken egy kalpag,
kalpagon egy szalag,
szalag alatt kalpag,
kalpag alatt gyermek,
gyermek alatt nyergem.

Lóvá lettél

Mától nincs visszaút,
immár útra leltél.
Tudnod kell, mostantól
te is lóvá lettél.

Reggel majd téged is
szekér elé kötnek,
igavonó leszel,
mért látszanál többnek.

Légy hát állhatatos
nincs más dolgod, húzod.
Nem több, csak ennyi kell,
s az ostort megúszod.

Húzd hát a szekeret,
feszüljön az istráng,
de jussunk eszedbe,
néha gondolj is ránk.

És ha karám nyílik,
fuss egyet a réten,
hemperegj a fűben,
éppen úgy, mint régen.

Tónió, a póniló

Kis barátom,
Tónió,
nem mellesleg
póniló.
Szőrös, kócos,
bozontos,
csak akkor fut,
ha fontos.
Teste tömzsi,
aprócska,
mégse gondolj
tacskóra.
Azt mondják rá,
gyerekmén,
nem nagyobb egy
gyereknél.
Örül, hogyha
nézitek,
szavát sosem
értitek.
Ritkán nyihog,
nem nyerít,
orral szénát
hengerít.
Ajtón lábbal
kopogtat,
néha szotyit
ropogtat.
Hátán folyton
gyerek ül,
hogyha ugrál,
elrepül.

Csacsi vers

Szamár, szamár, szamária,
iázik a szamár fia.

Habár, habár ronda ének,
megszokták már ifjak, vének.

Szamár, szamár szamár iáz,
dehogy i-áz, csak áriáz.

Habár, habár rekedt iá,
dalos madár nevet reá.

Szamár, szamár, ilyen hangot!
Cédé lesz, ha el nem rontod.

Ballag a szekér

Ballag a szekér,
szalmás kupacér',
gördül a szekér,
mindjárt odaér.

Ballag a szekér,
szénás kupacér',
gördül a szekér,
mindjárt odaér.

Ballag a szekér,
sok száz kacatér',
gördül a szekér,
mindjárt odaér.

Ballag a szekér,
néhány vacakér',
gördül a szekér,
mindjárt odaér.

Ballag a szekér,
nyárért, tavaszér',
gördül a szekér,
mindjárt hazaér.