Lótanácsok az apától
Perceid ne szórd el,
fontold meg, mit teszel,
észre sem veszed, és
életed elszelel.
Ne csupán azt figyeld,
mindek mi a haszna,
s legfőképp ne legyél
lusta és mihaszna!
Légy vesztes, az se baj,
tanulj a leckéből,
magadból nyersz erőt,
nem pottyan az égből.
A ló is botolhat,
ámbár négy a lába,
törkedj a jobbra,
s nem éltél hiába.
Rakj rendet körötted,
nyugodtabban ébredsz,
pátyolgasd lelkedet,
s életben rend lesz.
Mogorva ló-pofát
láthatunk oly sokat,
bárhol jársz, nem nehéz,
végy észre másokat!
Ittléted fölér egy
szikravillanással,
egyetlen vagy, sosem
pótolható mással.
Akard a legjobbat,
felejtsd az "elég jó"-t!
túl sok a közepes,
belőlük elég volt!
Aki többre sarkall,
ostoroz, jól ebszél.
Tűzd célul, te csak a
legjobb, s ne jó legyél!
Csuda kocsi
Fut a paci, kipi-kopog
a patája,
dibi-dobog, repül a por
a határba.
Csuda kocsi, gyerekek a
tetejébe,
nagyon ugrok, fölülök
az elejére.
Balomon egy falubeli
pici lányka,
emitt meg a kalap alatt
kicsi párja.
Hova-hova, gyerekek a
szekeremmel?
Kikocsizunk, szívünk tele
szerelemmel.
Ha az út
Ha az út dombra visz,
hát menj föl a sombra!
Hogyha a sűrűbe,
hát menj a vadonba.
Ha az út hegyre megy,
hát menj föl a hegyre.
Ha meg a kaptatón,
te csak kaptass egyre.
Ha az út bércre tart,
hát csak szedd a lábad!
Örülja, ha csúcsra érsz,
célod megtaláltad.
Ha majd a völgybe tartsz,
lassabban is léphetsz.
Rájössz a völgy ölén,
mi mindent megértesz.
Tudd: a világ állandó.
Megváltoztathatatlan.
Te megváltoztathatod,
csak légy nyughatatlan.
Az út
Folyton csak menni, és menni akartam,
vándortarisznyám nyakamban hordtam.
Az Út legvégét hiába kerestem,
szólt az Úr: Sehonnan eredeztem,
hol megszületett a Föld, Nap, Éj, Hold,
a Semmiből, mit úgy hívunk, Égbolt.
Hol nincs Magasság és nincsen Mélység,
se Fényesség nincsen, se Sötétség.
Álmok szálai rám tekeredtek,
csodák ezrei bennem rekedtek.
Tudom: Víz a Lét, s az Út a Semmi,
és azt is, miért kell útra kelni.
Korosztályok
Különféle korosztályok,
ő vágtat, én poroszkálok.
Bennem már csak béka munkál,
ő meg pörög, ugrabugrál.
Én a fűben hemperegnék,
ő meg így szól: hegyre mennék!
Én csak csöndben szemlélődök,
ő meg rohan, szinte fellök.
Én már mindent elfelednék,
várom már a naplementét.
Látom, trappol. Szép ígéret!
Nagyra nőve égig érhet.
|